Sajnos bármikor előfordulhat, hogy a járművünk meghibásodik. Fontos, hogy ilyen esetben őrizzük meg a nyugalmunkat, és legyünk tisztában azzal, hogy mi a teendőnk.
Mik a legsúlyosabb műszaki hibák?
Vezetőként kötelesek vagyunk megállni a járművel, ha annak balesethez vezető hibáját észleljük, lehetőleg olyan helyen, ahol a forgalmat nem akadályozzuk. Ilyen hibák közé értjük különösen a jármű kormányszerkezetének, üzemifék-berendezésének, összes féklámpájának meghibásodását, illetve az irányjelző berendezés bal első vagy helyzetjelző lámpájának hibáját (kivéve, ha – a távolsági fényszórót és a ködlámpát kivéve – más lámpával helyettesíthető). Ilyen műszaki hibák fennállása esetén tilos elindulnunk, ha pedig menet közben érzékeljük ezeket az üzemzavarokat, ne haladjunk tovább, és álljunk meg az úttesten kívül olyan helyen, ahol a várakozás nem tilos.
Teendők egyéb hibák esetén
De ezeken a közlekedés biztonságát közvetlenül veszélyeztető hibákon kívül még számos üzemzavar előfordulhat vezetés közben. Amennyiben a bekövetkező hiba nem tartozik az előző bekezdésben felsorolt hibák közé és nem veszélyezteti közvetlenül saját biztonságunkat és más közlekedők biztonságát, fokozott óvatossággal, ha a helyzet engedi, kisforgalmú úton tovább haladhatunk a legközelebbi olyan helyig, ahol a hiba elhárítható (pl. szerviz, garázs vagy telephely).
Ha autópályán vagy autóúton történik a meghibásodás, fontos tudnunk, hogy ezeken az utakon tilos tovább haladnunk hibás járművel. Ebben az esetben térjünk le a legközelebbi kijáraton vagy útkereszteződésnél.
Ha éjszaka következik be a probléma, szabályok szerint világítsuk ki a járművet, és tegyünk meg mindent a közlekedés biztonságának megóvása érdekében. Lakott területen kívül, a leállósávon lévő elromlott gépjármű mögé elakadást jelző háromszöget is helyezzünk ki, valamint kapcsoljuk be az elakadást jelző lámpát.