Az autópályák egy cseppet sem nevezhetőek biztonságosnak egyetlen sérült autó, valamint annak kétségbeesett tulajdonosa számára sem. Ha a jármű és a sofőr állapota megengedi, akkor célszerű a legközelebbi benzinkútra vagy pihenőhelyre begurulni a minél biztonságosabb várakozási környezet megteremtésének érdekében. De előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor még erre sincsen lehetőség, mert például a legközelebbi töltőállomás több tíz kilométernyi távolságban található. Ekkor a baj bekövetkezte, illetve az autómentő értesítése után nincsen más lehetőség, mint a pályán ki- és megvárni a segítséget.
A leállósáv használata önmagában kockázatos?
Igazság szerint az elmúlt években ez az a sáv, ami joggal kiérdemelte a legveszélyesebb címet. Éppen ezért a várakozás ideje alatt célszerű a következő tanácsokat betartani, ha az autó a leállósávban parkol:
- bekapcsolni a vészvillogót,
- lehetőleg érdemes minél távolabb állni a legközelebb elhaladó járművektől,
- a láthatósági mellény viselése ilyen szituációkban kötelező,
- az elakadásjelző háromszög elhelyezése az autó mögött minimum 150-200 méterre szintén kihagyhatatlan lépés.
Ezen kívül a kocsi többi utasa ideális, ha a szalagkorlát mögött várakozik. A forgalmi sávban való fel-alá járkálás kicsit sem jó ötlet. A segítség a telefonálás után gyorsan érkezik, tehát nem kell túlságosan sok időt ebben a szorult helyzetben eltölteni. Végül, ha van rá lehetőség, akkor érdemes a leálló sáv műszaki öböl részét használni, ez a sáv egy kiszélesedő része, pontosan ilyen esetekre, de nyilván ennek a megvalósítása nagyban függ a technikai állapottól.
A gyorsaság kulcsfontosságú?
Így igaz! A szakemberek pontosan tudják, hogy az autópályáról mentés sikerének kulcsa a tempó, tempó, tempó. A cél minél előbb a helyszínre érkezni. Ezért annyira lényegesek a pontos koordináták megadása, ami a sofőrnek a feladata. Minél precízebbek a tartózkodási helyre vonatkozó adatok, annál biztosabb a villámgyors kiérkezés. Azaz pánikolás, kapkodás helyett a fenti tanácsok betartásával minden bebiztosítható az eredményes, szakszerű beavatkozáshoz, kiérkezéshez és mentéshez. Non-stop autómentésért hívják a Szocso Car Kft. csapatát a +36-20/545-0000 számon.