+36 20 545 0000 (éjjel-nappal hívható) [email protected]

A száraz, meleg nyári napok után fokozatosan, de kezd egyre inkább hűvösebbé válni az idő. A reggeli és esti órákban már körülbelül 10 fokos hőmérséklet jellemző, olykor párával és köddel kiegészülve. Kezdetét veszi az esős, felhős, szeles idő, hulló falevelekkel megspékelve, így ideje felkészíteni autónkat is a szeszélyes őszi évszak változásaira.

Az elmúlt hónapokban a kánikula nyújtotta nehézségekkel küzdöttünk meg, míg az elkövetkezendő időszakban többek között a pára, a köd és az eső nyújtotta problémakörrel kell szembenéznünk, olykor csúszósabb közutakon történő közlekedés mellett. Ebből adódóan alapvető fontossággal bír, hogy biztosítsuk a megfelelő látási viszonyokat. Ellenőrizzük az ablaktörlő lapátok állapotát, hiszen nyáron ritkábban használjuk őket, a tűző nap pedig nem feltétlenül van rájuk jó hatással. Amennyiben törlésnél már csíkokat hagynak maguk után, mindenképp szerezzünk be helyettük újakat. Nem árt a szélvédőmosó folyadékot sem télire cserélni még időben, hiszen már az őszi hónapokban is elő szokott fordulni éjszakánként 0 fok körüli hőmérséklet. Emiatt könnyedén megeshet, hogy a nyári ablakmosó egy-egy hidegebb éjszaka során befagy, mellyel károsítja a tartályt, de még a szivattyút is tönkre teheti.

Mindig szakítsunk időt arra, hogy letakarítsuk az autóra hullott faleveleket. Még, ha nem is korlátoznak bennünket a kilátásban, nyirkosságuk egyáltalán nem fog jót tenni a karosszériának, valamint blokkolhatják a szélvédő két oldalán található vízelvezetőket. Ebben az időszakban egyébként is megnő a rozsdásodás kockázata, melyet elsősorban rendszeres autómosással lehet megelőzni. A nedves utakról felcsapódó sós lé kikezdheti a futómű elemeit, a karosszéria alsó részeit, ezért fontos a rendszeres alvázmosás, és az esetleges hibás részek javítása. Bizonyos esetekben elegendő a javítófestékes kezelés vagy viaszolás. A gumitömítések ápolóanyaggal történő átkenéséről se felejtkezzünk el, melyet évente legalább egyszer érdemes elvégezni.

A nedves utakon való közlekedés számos nehézséget okozhat, így a fékrendszer megfelelő állapota ugyancsak elengedhetetlen. Amennyiben az autó fékezés során fémes hangot ad ki, elképzelhető, hogy a fékbetétek vagy -tárcsák kopottak, azaz megérettek a cserére. A nyirkos idő a tárcsákat sem kíméli, könnyebben rozsdásodnak. A fékfolyadékot is ajánlatos cserélni, amennyiben ez legutóbb két éve történt meg. Az őszi szezonra történő felkészülés során szintén lényeges a hűtőfolyadék fagyáspontjának ellenőrzése, melyet bármely benzinkúton meg lehet tenni. A célérték minimum -25 fok, e feletti érték esetén cseréltetni kell még mielőtt beállna a tartósan fagypont alatti hőmérséklet. A folyadék fagyáspontja mellett annak szintjét is érdemes lecsekkolni, hogy megfelel-e a gyári előírásoknak.